Úszó szélturbinák

A nyílt tengeren fújó szél erős és állandó, ideális a szélkerekek számára. Azonban van egy bökkenő: mély a víz. Ezért a hagyományos tengerfenékhez rögzített alap nem alkalmazható. A megoldást úszótestek jelenthetik, amelyek azonban könnyen gigantikus méreteket ölthetnek. A francia, olaj- és gázipari tervezésben utazó Technip, a szélenergiával foglalkozó Nenuphar vállalattal közösen, függőleges tengelyű szélturbinák alkalmazásával igyekszik megoldani a problémát.

A függőleges tengelyű elrendezésnek az előnye, hogy alacsonyabban van a súlypontja, ezért jóval kisebbek lehetnek az úszótestek. Két azonos teljesítményű (2 MW), 100 méter magas turbinát alapul véve, a függőleges elrendezésű változathoz tartozó platform merülése kb. 9 méter. A hagyományos, vízszintes elrendezésű testvérének viszont 60 méter is kevés lehet. A 2,3 megawattos Hywind turbina úszóteste, amit a Technip a norvégiai Statoil-nak épített, 100 méter mélyre nyúlik a víz alá. „Rengeteg anyagot lehet megspórolni.” - mondta Stephane His, a Technip megújuló energia részlegének igazgatóhelyettese. „Ehhez jön, hogy az egész telepítési folyamat leegyszerűsödik.”

A Technip és a Nenuphar a Vertiwind-nek keresztelt turbina két tesztpéldányának megépítését tervezi. Az első még csak szárazföldön teljesítene szolgálatot, a második viszont már a tengeren bizonyíthatná a technika életképességét. A kitűzött költség 28 millió dollár. Ez még mindig jóval drágább, mint a partközeli, tengerfenékre horgonyzott szélkerekek, amelyek kb. 5 millió dollárba kerülnek megawattonként. De jelentősen aláígér a Statoil prototípusának, ami 70 milliót kóstált.

A függőleges elrendezésű turbinák szárazföldön nem igazán terjedtek el, mivel az alapvetően magasabb hagyományos berendezések, amelyek a magasban fújó erősebb szeleket is elérik, teljesítményben lekörözik őket. A nyílt tengeren ez a hátrány kisebb lenne, véli Walther Musial, aki Colorado-ban az Amerikai Nemzeti Megújuló Energia Laboratóriumban a tengeri szélenergia kutatást vezeti.

 Azonban mégsincs teljesen meggyőződve a Vertiwind design működőképességéről, amely a függőleges elrendezésű alapkivitelek közül az ún. H-Darrieus változatot alkalmazza. Ez az alap Darrieus változattól abban különbözik, hogy a lapátok vízszintes tartókon keresztül kacsolódnak a tengelyhez, általában egy ponton, ellentétben a görbült lapátokkal megvalósuló kétpontos kapcsolódással. A lapátokra ható óriási centrifugális erő mintegy ki akarja majd tépni az egyetlen kapcsolódó pontot. Charles Snadja, Nenuphar-főnök mindazonáltal biztos benne, hogy berendezése kibírja a terhelést, amelyet a 35 kW-os prototípus is bizonyított. A két megawattra történő skálázás, azonban kihívás lesz, amit a tervező is elismer: „Ami kicsiben megy, nagyban problémás lehet.” - mondta Snadja.

Forrás: www.heise.de/tr (Technolgy Review)

Ritzinger György